Pajor István elmondta, új elképzelésekkel kívánják irányítani a közgyűlést, és szerkezeti változtatásokat is terveznek: az eddigi 10 állandó bizottság helyett csak hetet állítanak fel. Megszűnik a négy tanácsnoki pozíció, feladataik beépülnek a bizottságok hatáskörébe. Két alelnököt választanak majd: egyikük az oktatás-kultúra-civil együttműködés területét felügyeli, míg a másik a megyei kezelésű 39 intézmény gazdálkodását ellenőrzi. Személyükről még folynak az egyeztetések.
A frakcióvezető hozzátette: folytatni kívánják megyemegtartó- és építő tevékenységüket. Legfontosabb céljuk a kistelepülések gondjainak orvoslása főleg az infrastruktúra és az oktatás terén. Kiegyensúlyozott kapcsolatot kívánnak ápolni Szombathellyel és a régió megyéivel. Az uniós pénzek hatékony felhasználásához pályázati önrészt biztosító 100 millió forintos alapot hoznának létre. Básthy Béla hangsúlyozta a megyei közgyűlésen belüli együttműködés fontosságát, és megköszönte a választók bizalmát.





























