Hírek

Pontot veszíthet a Haladás

2006. október 10., 15:50
Fellebbez a Haladás a Magyar Labadarúgó Szövetség pénteki döntése ellen. Mint ismeretes, a szövetség első fokon a zöld-fehérek által 3:0-ra megnyert Soroksár elleni találkozó eredményét megsemmisítette és a fővárosi csapatnak igazolta a három bajnoki pontot.

A soroksári csapat vezetői azért óvtak, mert a Szombathelyi Haladás két fiatal labdarúgójának nem volt a helyszínen a kettős játékengedélyt igazoló úgynevezett "B" betétlapja. A játékvezető a hibát észlelte, a problémát a jegyzőkönyvbe vezette, de engedte lejátszani a találkozót. A Haladás technikai vezetője úgy vélte, a papírokat elegendő utólag bemutatni. Az első fokú határozat értelmében tévedett.

Sokáig úgy tűnt, a Haladás az egyértelmű helyzetre való tekintettel nem fellebbez. A Hali TV hétfő esti adásában a zöld-fehérek jogi képviselője, dr. Kövesdi Zoltán arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy a korábbi döntést megváltoztatva mégis óvnak. Döntés a hét második felére válható. Egyelőre senki nem erősítette meg azt a  hírt, hogy az MLSZ hivatalból eljárást indít a Szombathelyi Haladás ellen, mert egyes sajtóhírek szerint nemcsak ezen az egy mérkőzésen akadtak gondok a fiatalok igazolásával.

Gubás Gabi Agora Szombathely