Hírek

Ipkovich György kérdése a miniszterhez

2006. november 20., 15:25
"A Házszabály 91. §-a alapján bejelentem, hogy kérdést kívánok feltenni Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter úrnak: "Milyen lépéseket tett és tervez tenni a Minisztérium a Rába folyó szennyezésének megállítása érdekében?” címmel.

Tisztelt Miniszter Úr!

Négy évvel ezelőtt szentgotthárdi horgászok tapasztalták először, hogy a Rába folyó osztrák-magyar határátlépése utáni néhány kilométeres szakaszán ismeretlen eredetű habzás jelent meg. A habzást okozó naftalin-szulfátot az osztrák oldalon található bőrgyárak engedik a vízbe, állapították meg az ezt követő vizsgálatok. 2004. júliusában Szentgotthárdon tartotta rendkívüli ülését a Magyar-Osztrák Határvízi Bizottság, ahol a résztvevő felek döntése értelmében az osztrák félnek 2004 év végéig ki kellett volna dolgoznia a Rába szennyezésének megszüntetéséhez szükséges intézkedéseket. A közel öt évig tartó huzavona eredménye az volt, hogy környezetkímélő technológia átalakítására kötelezték a szennyezést okozó osztrák bőrgyárat, a rendszer kiépítésének határideje 2006. július 1. volt.

Tudomásom szerint a rendszer nem került kiépítésre ennek az is bizonyítéka, hogy a Rába folyó a mai napig habzik. Négy éve a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet egyik biológusa elmondta, hogy a szennyezés miatt tápláléklánc megszakadt, így ha nem változik a helyzet, tíz éven belül bekövetkezik a biológiai katasztrófa.

Kérdezem Miniszter urat, hogy milyen lépéseket tett és tervez tenni a Minisztérium, a Rába folyó szennyezésének megállítása érdekében, hogy megakadályozza a végleges  ökológiai katasztrófát?

Várom Miniszter Úr megtisztelő szóbeli válaszát!"

Budapest, 2006. november 16.
Tisztelettel:

dr. Ipkovich György
országgyűlési képviselő
MSZP

Gubás Gabi Agora Szombathely