Rendkívüli, kiemelkedő eredményekre nem számítottak sem az edzők, sem a versenyzők. A cél annak feltérképezése volt, hol tartanak az úszok a felkészülésben az év végi utolsó versenyek előtt.
Ritkán látott ennyi embert a Fedett Uszoda, mint ahányan a Claudius Kupa miatt kilátogattak ide. A nézőknél már csak a veresenyzők voltak többen: 24 csapat összesen 432 úszója állt rajtkőre. A neves magyar egyesületek mellett egy kaufbaureni és két osztrák csapat versenyzői is eljöttek Szombathelyre. Negyedik alkalommal rendezték meg a kupát és az idein vettek részt eddig a legtöbben.
80 szombathelyi úszó indult a versenyen, köztük Maxim Dóra, aki a 100 méteres hátúszásban bizonyult a legjobbnak. De itt volt a sportág honi kiválóságai közül Kis Gergő vagy éppen Hosszú Katinka, aki már a három hét múlva esedékes rövidpályás Európa-bajnokságra készül.
A szervezők szándéka szerint a jövőben átalakítják a versenyrendszert. Eddig ugyanis az időfutamokban elért eredmények alapján hirdették ki a végeredményt, a későbbiekben azonban szeretnék döntős rendszerre fejleszteni a versenyt.





























