Racker Béla, az MDF megyei alelnöke elmondta: mind a két nagy politikai tömörülés megkereste őket az együttműködés reményében, de mivel a FIDESZ-KDNP hivatalos felkérését csak csütörtökön délután négy órakor kapták meg, érdemi tárgyalásokra nem kerülhetett sor. Így az elnökség 6 hónapos időre egyhangú határozattal Ipkovich György polgármester és a mögötte álló szocialista-liberális koalíció ajánlatát fogadta el, ami sikeres együttműködés esetén a ciklus végéig kitolható. Ellenkező esetben az MDF új döntéshelyzet elé kerül.
Dr. Szabó Gábor városi képviselő sajnálatát fejezte ki, hogy a Fidesz csak az utolsó pillanatban jelezte közeledését, de mint mondta, a legnagyobb ellenzéki párt amúgy sem ügyek és programok mentén kívánt velük együttműködni, hanem az eddigi városvezetés elleni összefogásban volt érdekelt. Szabó Gábor szerint szó sincs a helyi baloldal és az MDF közti politikai együttműködésről, elsődleges céljuk a választók elégedettségének elérése. Így nem hajlandók alárendelt szerepre sem, csak addig kötnek ésszerű kompromisszumot, ameddig a választók érdeke ezt kívánja.





























