A szünetben azonban megerősödött Lazics edző együttese, így joggal várhatta a publikum, hogy élvezetes csatát vív a két szomszédvári együttes. Mivel az együttesek új légiósokkal vágtak neki a szezonnak, nagy kérdés volt, hogy szerepelnek az új szerzemények. Nos az első negyedben Bell és Belina vitte a prímet. A kékmezes zalaiak színesbőrű játékosa már a felkészülési meccseken is bizonyította, hogy igen ponterős kosaras, a Rába-partiak próbaidős mezőnyembere azonban csak második meccsét játszotta piros-feketében.
A hazai 11-es gyorsan belopta magát a közönség szívébe, pontos távoli dobásaival nem tudtak mit kezdeni a zalaiak. Gyenge színvonalú játék után az első negyed végén öt ponttal, a szünetben kettővel vezetett a Körmend. Gregor Belina mellé a második játékrészben a szintén a hét folyamán érkezett Margus Ledoux is felzárkózott, míg Rasheed Bellre sokkal jobban figyeltek a vasi védők. A különbség folyamatosan nőtt, nem fenyegette veszély a körmendi győzelmet.
Az izgalommentes végjáték után a Körmend 79-63-ra nyert. A mezőny legeredményesebb játékosa a 9 kísérletéből 7 hárompontost szerző szlovén Gregor Belina lett, aki 31 ponton zárt, Ledoux 18 pontig jutott. A zetében Rasheed Bell 27 egységet termelt, a szerb légiós Miskovics 17 pontig jutott.





























