Hírek

Fidesz - Megalázó helyzet

2006. október 20., 12:49
Megalázónak tartja a Fidesz-KDNP-Pro Savaria frakciószövetség a frissen megalakult szombathelyi közgyűlésben kialakult helyzetet. A jobboldali pártok továbbra is a bizottsági helyek elosztásának módját kifogásolják. Ezért egy új javaslattal az ellenzék szeretne változtatni a tagsági arányokon. A frakciószövetség képviselői erről tartottak ma sajtótájékoztatót.

Vígh Gábor a város pénügyi helyzetének normalizálásának elősegítésére egy önálló, 3 fős, szakértőkből álló Költségvetési Bizottság felálítását javasolja, amelyben az ellenzék is szerepet vállalna. Egyúttal fontosnak tartja, hogy takarékossági okokból csökkentsék a bizottságok létszámát. Megalázónak tartja, hogy amig az ESZE és az MDF 10-10 szakértőt delegálhatott a különböző bizottságokba, addig az ellenzéknek egy helyet sem biztosítottak.

Lazáry Viktor elmondta, a közgyűlés munkájában természetesen részt vesznek, de elvárják az MSZP-SZDSZ-MDF koalíciótól, hogy tartsák be a demokratikus szabályokat. Ha nem lesz elmozdulás, akkor nem tudnak a bizottságokban tevékenykedni. Horváth Csaba ismertette azt a javaslatot, amelyben a választásokon elért 48%-os eredmény ellenére megelégednének egy 38%-os bizottsági részvételi aránnyal a jelenlegi 20% helyett. Leszögezte, dr. Ipkovich György esküt tett arra, hogy a város érdekében dolgozik, de ez csak akkor valósul meg, ha az ellenzék súlyának megfelelően vesz részt a közgyűlés munkájában.

Gubás Gabi Agora Szombathely