Hírek

Eur-óra - Fogyasztóvédelem Európában

2006. október 21., 08:08
Magyarország két éve az Európai Unió tagja, ennek ellenére keveset tudunk arról, hogy mivel foglalkoznak Brüsszelben és Strasbourg-ban a politikusok. A Szombathelyi Televízió és a Hálózat Televízió közös műsora közelebb hozza emberekhez az Európai Parlamentet. A nézők megismerhetik működését, struktúráját és bemutatjuk, hogy milyen, a mindennapi életünkre kiható döntéseket hoznak az európai parlamenti képviselők.

Október első keddjén a fogyasztóvédelem volt műsorunk kiemelkedő témája.

 

Uniós csatlakozásunk óta nem csak a fogyasztói/vásárlói panaszok száma emelkedett, hanem megváltozott a problémák köre is – állítják a Vas Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség, valamint az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Vas Megyei Szervezetének munkatársai. A vásárlók egyre tudatosabbak, és már mernek és tudnak panaszkodni, keresik a jogorvoslat lehetőségeit. Ebben a hatóság a jogszabályi keretek között segíti a fogyasztókat. A jogviták rendezésére azonban nem csak a bíróság ítélete szolgál, hanem vannak alternatív lehetőségek is. A civil fogyasztóvédelmi szervezet pedig inkább tanácsadással próbálja elérni, hogy a vásárló önmaga ügyvédje lehessen. Ez csak abban az esetben működhet, ha a fogyasztói jogok közismertté válnak. A civil szervezet a fogyasztó érdekeit képviselve pert is kezdeményezhet, de a tapasztalat alapján az esetek többségében elég egy jogszabályi hivatkozás, egy határozott hangú figyelmeztető levél, és a vitás kérdések megoldódnak.  Komoly fegyvert, azaz inkább védőpajzsot jelenthet a vásárlói érdekvédelemben a Békéltető Testületek működése.

 

Vas megyében nincsen feketelista, de a fogyasztók érdekeit sértő vállalkozásokat a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara honlapján és hírlapjában közzéteszik. Ha másképp nem megy, a nyilvánosság erejével akarják a mulasztó kereskedőket és szolgáltatókat a szabályok betartására kényszeríteni.

Az európai unió többi tagországához hasonlóan Magyarországon, így Vas megyében is működik az úgynevezett Békéltető Testület. Nálunk ez a civil szervezet közel 8 éve áll a panaszos fogyasztók rendelkezésére. 29 szakértő tagból áll.

Évente közel 90 panasz érkezik a vasi Békéltető Testülethez, amelyeknek több mint felében születik megegyezés. Ha a felek álláspontját a szervezet sem tudja közelíteni, akkor a jogszabályoknak megfelelően a hatályos előírásokat megszegő vállalkozásokat közszemlére teszik. A nyilvánosság ereje az egyetlen büntetőeszközük. A testület elnöke a feketelistát azért nem tartja jónak, mert sok esetben a szabályszegés egyedi. Nem a kereskedők és szolgáltatók ellehetetlenítése a cél, hanem a fogyasztók tájékoztatása és a tisztességesen gazdálkodók védelme.

 

Vas megyében a szolgáltatások közül a legtöbb problémát az építőiparral szemben jelzik, a javításokat végzők közül pedig a gépkocsiszervízt említik első helyen a fogyasztók. Sok panasz érkezik az informatika és a távközlési szolgáltatások területéről is hatósághoz, ezek orvoslása a közhittől eltérően a hírközlési felügyelethez tartozik.

 

Vajon egyenrangú partner-e ma Magyarországon a szolgáltató/kereskedő és a fogyasztó/vásárló? A válasz a hatóság és a civil szervezet képviselője szerint: nem. Azt tapasztalják, ha például Ausztriából keresi fel őket valamilyen jogos kifogással egy-egy panaszos, akkor a már több éve uniós állampolgár sokkal jobban tud érvelni saját érdekében, mint hazai sorstársa.

 

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület ügyvezető elnöke arról beszélt egy október 3-án, Bükön tartott regionális szakmai tanácskozáson, hogy Magyarország uniós csatlakozása után, az egységes piac kinyílásával megindult a kétoldalú áru- és szolgáltatásforgalom. Ezért van például nagy szükség a magyar és az unió többi tagországa polgárainak érdekeit képviselő Európai Fogyasztói Központra. Itt  jogi szaktanácsadással és tolmácsolással is segítik a bajba jutottakat. A tagországokban egy-egy ilyen központ működik, amelyek tartják egymással a kapcsolatot. Budapesten 2006 márciusában kezdte meg tevékenységét az ECC.

 

Vas-Zala- és Győr-Moson-Sopron fogyasztóvédelmi felügyelőségei ősszel felvették a kapcsolatot Ausztria hasonló érdekvédelmi szervezetével. A határok nélküli határ túloldalán más struktúrában működik a fogyasztóvédelem. A szakemberek szerint rövid időn belül megszületik egy regionális együttműködési megállapodás. Ennek keretében mindkét ország, a szomszédos megyék és tartományok polgárai egységes panaszorvoslatra számíthatnak. A szakemberek rendszeres tapasztalatcserével biztosítják a határok nélküli információáramlást. A veszélyes termékek köréről a tájékoztatás már jól működik az úgynevezett RAPEX információs rendszer segítségével.

 

Eur-óra a Szombathelyi Televízió és a Hálózat Televízió műsorán.

 

 

 

 

 

 

 

Gubás Gabi Agora Szombathely