Welther Károlynak köszönheti a város, hogy 1956. november 4-ig nem folyt vér Szombathelyen - mondta dr. Torjay Valter, az 56-os Szövetség Vas Megyei Szervezetének elnöke a Jáki úti temetőben tartott megemlékezésen. A forradalom alatt a Vas Megyei Nemzeti Bizottság elnökeként tevékenykedő, önzetlen és becsületes Welther Károlyt elhurcolták, börtönbe zárták, be akarták szervezni, de nem hódolt be a kényszernek, öngyilkos lett. A megemlékezésen a megjelentek és a családtagok koszorúzták meg sírját.
A rendezvénysorozat a Március 15-e téren folytatódott, ahol a Himnusz hangjaira, katonai tiszteletadással ünnepélyesen felvonták a nemzeti lobogót, majd diákok adták elő ünnepi műsorukat. Dr. Ipkovich György polgármester beszédében elmondta: "emlékezzünk most a mi hőseinkre, a szombathelyi vétlen áldozatokra, a 12 vértanú nemzetőrünkre, a megtorlás elszenvedőire."
A megemlékezést követően az 56-osok terére vonultak a szombathelyiek, ahol dr. Kövér István a Recski Szövetség Nyugat-dunántúli Szervezetének elnöke hangsúlyozta a résztvevőknek: "sem 56 előtt sem utána nem volt ilyen egységes a nemzet, amely a világ csodálatát vívta ki." Az elnök a történelmi események kapcsán szót ejtett a kommunista rendszerről, a besúgóhálózat kiépítéséről, a hazugságokról is. Az 56-osok terén a szervezetek és intézmények képviselői helyezték el koszorúikat. A megemlékezés napja az ünnepi közgyűléssel ért véget, ahol dr. Ipkovich György először viselte a polgármesteri láncot.





























