A 87-es út Szombathelyről kivezető szakaszától már csak 16 km Kőszeg, ám a tervek szerint az új út 22 km hosszú lenne. Messzebbről indul ugyanis, egészen pontosan a város keleti végétől, hátulról megkerüli a laktanyát, elhalad a Repülőtér mellett, majd csatlakozik a jelenleg is meglévő kőszegi egyeneshez. Ezt megtartanák a tervek szerint, csak két újabb sávval fejlesztenék. Ezt követően azonban ismét másik nyomvonalon haladna tovább az új 87-es út. Mintegy 1,5 km-rel a települések mellett, egészen az országhatárig. Így a kamionok és autók elkerülhetik a falvakat.
Az építésre még várni kell, ugyanis Vas megyében a 86-os főút élvez elsőbbséget. A fejlesztést gyorsíthatja, hogy négy szakaszban is megvalósítható az út építése. Így talán könnyebb és egyszerűbb bevonni uniós és hazai forrásokat a megvalósításba.





























