A volán már a hétvégén sűrített járatokkal szállítja a temetőbe az utasokat, az ünnep ideje alatt pedig szinte folyamatos autóbuszközlekedéssel segítik a várhatóan több tízezres tömeg mozgását. A rendőrség és a polgárőrség szombaton 10 órától irányítja a járműveket, kedden délután pedig forgalomelterelések lépnek életbe. Az Alsóhegyi és a Jáki utakat egyirányúsítják, a temető előtt pedig tilos lesz megállni. A nyugati városrész csatornázási munkái az ünnep idején további nehézégeket okozhatnak, úgyhogy az érintett szakaszokat célszerű elkerülni.
Azoknak, akik a Körmendi út felől szeretnék megközelíteni a temetőt, továbbra is kerülőutat kell tenniük. A szakemberek a Szt. Gellért - Károly Róbert utca- Szent Flórián körút útvonalat javasolják, innen pedig már könnyen elérhető a temető.





























