A felvonót 1979-ben készítette a Csőgör Jenő nevét viselő szocialista brigád - ráfér tehát a felújítás. A tányéros síliftre nagy szükség van, ugyanis a 700 méteres pálya felső része rendkívül meredek. A reflektorokat tartó villanyoszlopok is cserére szorulnak. Sípályát a Kőszegi Kerékpáros Egyesület bérli a Városgondnokságtól, a Snowboard Szakosztály pedig üzemelteti és karbantartja azt. Az egyesület fő célja a turizmusfejlesztés. A pálya korszerűsítésével a téli sportok szerelmeseinek is vonzóvá válhat a város.
Stamp Ferenc elnök, Kőszegi Kerékpáros Egyesület
"Eddig 2 millió forint körüli összeg van befektetve az objektumba. Ez társadalmi munkában és pénzeszközben képzelhető el. Alkatrészeket kellett szerezni. A szakosztály 20-30 fővel rendelkezik, akik aktívan segítenek a társadalmi munkában."
A menedékházban nem csak a síelőket, hanem a turistákat is várják. Melegedőt és konyhát alakítanak ki, de lehetőség lesz sportfelszerelés bérlésére is. Az üzemeltető Snowboard Szakosztály egy extrém sportpályát szeretne itt kialakítani. Jövőre pedig a tervek szerint egy hóágyút is üzembe állítanak.





























