Erről értekeztek ma többek között a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség szakemberei, a gazdasági élet szereplői a témával kapcsolatban tartott találkozón és társadalmi vitán, amelyet a szaktárca szervezésében dr. Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter tartott.
A II. Nemzeti Fejlesztési terv tartalmazza az ágazati operatív programokat és a 7 régió önálló Regionális Operatív Programját. A tervezés folyamata még nem zárult le és a források elosztása az unió egyik alapelve szerint regionális szinten történik. Nyugat-dunántúl is a többi régióhoz hasonlóan önnálló fontossági sorrendet határozott meg, amelyre a kormány és az Unió jóváhagyása után lehet pályázni.
Dr. Lamperth Mónika - önkormányzati és területfejlesztési miniszter
"A Nyugat-dunántúli Régió Regionális Operatív Programja 128 milliárd forint fejlesztési lehetősége van. Ez egy jelentős összeg, de még ennél is nagyobb nagyságrendben juz majd fejlesztési forrásokhoz a különböző ágazati programokból."
Így például a közlekedési, a humán infrastruktúra vagy az agrárprogramok által. A tervek szerint szerepel a többi között a gazdaság, a turisztika és a városfejlesztés. A helyi és térségi közszolgáltatások fejlesztése, az egészségügyi, szociális és közoktatási infrastruktúra, az információs társadalom kiteljesítése.





























