A Táblaház utcai belvárosi, azaz piros övezetben csak néhány parkolóhely van, a Rajnis utcába pedig tilos a behajtás. A Vár melletti területet ezért előszeretettel használják a polgármesteri hivatal és a művelődési központ dolgozói, valamint a turisták és a programok látogatói is. Egy átlagos hétköznapon is közel 30 gépkocsi áll az ingyenes parkolóban. Korábban a 13. aradi vértanúra emlékeztető nyárfák álltak itt, de ezeket néhány éve betegség miatt ki kellett vágni.
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal már többször jelezte a problémát az önkormányzatnak, most viszont írásban kötelezte, hogy 30 napon belül számolja fel a szinte nélkülözhetetlen belvárosi parkolót. A Művelődési Központ igazgatója nem örül a megállóhelyek megszüntetésének, hiszen ez megnehezíti az intézmény működését. Azt mondja, ha le kell zárni a várhoz tartozó úgynevezett közparkot, akkor a területnek megfelelő funkciót kell találni.





























