Hírek

A klub szerint jogtalan a pontlevonás

2006. november 07., 16:38
Pénteken helyi jogászokból és politikusokból álló delegáció tárgyal Kisteleki Istvánnal, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökével a Szombathelyi Haladás pontlevonási ügyéről. A küldöttség a játékvezetői testület vezetőjével is egyeztet, ugyanis a 11 mínusz pont, a klub ügyvédeinek álláspontja szerint jogtalan büntetés ellenére a vasárnapi, Balatonlelle elleni mérkőzésen negatív bírói hozzáállást tapasztaltak.

A zöld-fehér gárda eddigi 13 mérkőzéséből 10-et megnyert, két alkalommal játszott döntetlent, és csupán egyszer kapott ki. Az NB II nyugati csoportjában szereplő gárda bajnokesélyes, még akkor is, ha az MLSZ 11 pontot vont le a Soroksáron történtek miatt. A klub két jogi képviselője szerint a technikai vezető nem követett el mulasztást, sőt, a labdarúgó szövetség hibázott. Ugyanis az igazolással kapcsolatos dokumentumokat a szombathelyiek elpostázták, csak a MLSZ munkatársa nem bontotta azt fel. Nagy István ezt hagyta figyelmen kívül. A jogászok úgy vélik, a Soroksáron teljesítő játékvezetőt felelősségre kell vonni, mert a versenyszabályzatban foglaltak alapján nem engedhette volna pályára lépni a kettős igazolással nem rendelkező játékosokat.

Dr. Kövesdi Zoltán - jogi képviselő, Szombathelyi Haladás Futball Klub Kft.
"Az általunk felvetett problémák a fellebviteli bizottság határozata által nem kerültek orvoslásra, ezért álláspontunk szerint célszerű még egy rendkívüli fórumot, az MLSZ elnökségét igénybe venni."

Dr. Czeglédy Csaba alpolgármester a mai sajtótájékoztatón kifejtette, hogy a városvezetés teljes mértékben támogatja a Szombathelyi Haladást, hiszen a labdarúgók eddigi helytállásukkal már bebizonyították, hogy van helyük az NB I-ben.

Dobány Lajos - ügyvezető igazgató, Szombathelyi Haladás Futball Klub Kft.
"A közösség egyértelműen kinyilvánította a 11 pont levonása után is, hogy a cél nem változik, továbbra is meg akarják nyerni a bajnokságot."

Az Artner-legénység legközelebb 11-én, szombaton a Budaörs ellen mérkőzik meg a Rohonci úton. A futballisták a pénteki budapesti MLSZ-tárgyalástól függetlenül ezen a találkozón is nyerni akarnak.

 

 

Gubás Gabi Agora Szombathely