A Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság munkatársai minden évben, ősz végén felmérik a kezelésükben lévő ár- és belvízvédelmi művek állapotát. Az értekezleten felhívták a figyelmet arra, hogy a Gyöngyösről érkező rendkívüli árvíz komoly pusztítást végezhetne Szombathelyen. Ez a veszély már évtizedek óta fennáll.
Abért László Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatósága. műszaki igazgatóhelyettese szerint jelenleg nincs más megoldási lehetőség, mint a lukácsházi tározó megépítése, hiszen ezzel lenne mód visszatartani azt a vizet, ami most kifolyna a Perintből a környező épületekhez.
Elhangzott, hogy a szombathelyi patakok medre néhol csak 30 m3 vizet tud levezetni másodpercenként, pedig egy esetleges árvíznél ez a mennyiség 130 m3 is lehet. A felülvizsgálat kiértékelésére mindazokat hívták, akik részt vesznek a védekezésben. A szombathelyi polgári védelem vezetője kifogásolta, hogy a gépipari szakközépiskolánál a Perint medre leszűkült és eliszaposodott. Gond az is, hogy a vízelvezető árkokat a lakók sok helyütt betemették, és a tisztántartásuk sem megoldott.





























