Gabi rajzot készít a Váci Mihály Általános Iskola egyik tanóráján. A harmadik osztályos kislánynak két testvére van, szülei elváltak. Ő egyike azoknak a gyerekeknek, akiket kiválasztott a Tudor Műhely, hogy egyengesse tanulmányait. A kistudorok segítséget kapnak iskolai feladataik megoldásához, a tanulmányi versenyekre történő felkészüléshez.
Dr.Molnár Károlyné - vezető, Szombathelyi Tudor Műhely vezetője elmondta: a közhasznú alapítvány 2000-ben jött létre Endreffy Zoltán filozófus és Somlai Péter szociológus kezdeményezésére.
Nyelveket tanulnak, számítástechnikai képzésen és kézségfejlesztő foglalkozásokon vesznek részt. A hét négy napján tartott egyéni és kiscsoportos foglalkozások mellett szabadidős programokat is szerveznek a gyerekeknek. Koncertekre, kirándulásokra, színházba járnak. A műhely eredményességét jól tükrözi, hogy az első tudorosok közül, akik most fejezték be az általános iskolát, sokan felvételt nyertek a város legjobb középiskoláiba.





























