Oklevéllel és ízletes vacsorával köszönték meg a Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Közalapítvány Kuratóriumának munkatársai az augusztusi rendezvény 125 támogatójának, hogy az idei ismét nagy sikerű program lehetett. Közel 130 ezer látogató érkezett a háromnapos eseményre. A felmérés szerint a megkérdezettek elsősorban a karnevál atmoszférája, a kikapcsolódás, a programok valamint a társasság miatt jöttek.
Leginkább a felvonulás iránt érdeklődtek a válaszadók, második legkedveltebb programként a koncerteket, harmadikként pedig a kézműves vásárt jelölték meg. A legnagyobb tetszést a színházi előadás aratta. Negatív észrevétellel az árak és a minőség arányát, valamint a parkolási, közlekedési viszonyokat illették a látogatók.
Ugyanakkor szinte valamennyi megkérdezett tervezi, hogy jövőre is részt vesz a karneválon, és ajánlja majd a rendezvényt ismerőseinek is.





























