Hírek

Jogásznap tizenkettedik alkalommal

2006. november 10., 13:26
A 12. Vasi Jogásznapra gyűlt össze ma a megye jogásztársadalma. A résztvevők a szakmai előadásokon elsőkézből kaphattak információkat az új Polgári és a Büntető Törvénykönyv változásairól. A tervezetet várhatóan még az idén szakmai vitára bocsátják, jövőre pedig hatályba léphetnek az Európai Unió régi tagországainak törvényeivel harmonizáló módosítások.

A XII. Vasi Jogásznap a hagyományokhoz híven Szombathely híres szülötte, Horváth Boldizsár egykori igazságügy miniszter emléke előtti tisztelgéssel kezdődött, ezúttal csendesen. A szakmai összejövetel idei mottója: A készülő kódexek nyomában, utalva az előkészületben lévő Polgári és Büntető Törvény módosításaira.

Dr. Spitz János - elnök, Magyar Jogászegylet Vas Megyei Szervezete
"A legautentikusabb szakembereket hívtuk ide, akik részben a törvény előkészítésben, részben bizottsági elnökként, részben pedig jogtudósként ennek a két nagy törvénycsomagnak a megalkotásában közreműködnek."

A résztvevők az új Polgári Törvénykönyv elvi kérdéseiről a gazdasági jog szempontjából hallhattak előadásokat. Elhangzott, hogy a Büntető Törvénykönyv módosítását indokolják például az erős uniós kihívások és követelmények.

Dr. Lévay Miklós - tanszékvezető egyetemi tanár
"Természetesen a belső késztetés, a bűnözés alakulása, korszerűsíteni kell a büntetőjogi szankciórendszert, csökkenteni a végrehajtandó szabadságvesztéssel fenyegetett cselekmények körét."

Nálunk 100 ezer lakosra 163 fogvatartott jut, míg az unió korábbi tagországaiban csak 120, annak ellenére, hogy Magyarországon nem rosszabb a bűnözési helyzet. A tervek között szerepel például, hogy januártól a tettes mentesülhet a felelősségre vonás alól, ha megtéríti az általa okozott kárt.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely