Hírek

Cserediák program

2006. november 13., 13:20
Osztrák, lengyel, spanyol és magyar diákok és pedagógusok vesznek részt abban a három éves programban, melynek célja, hogy az uniós országok fiataljai megismerhessék egymás kultúráját, építészeti emlékeit és héphagyományait. A Comenius 1. pályázat segítségével a Szombathelyi Neumann János Általános Iskola és a Nagy Lajos Gimnázium vesz részt a projektben. Az évente egyszer megszervezett koordinátori értekezlet házigazdája ezúttal a Neumann iskola volt.

Az intézményben 1981 óta folyik szervezett angol nyelvi oktatás, ezért az iskolavezetés 2004-ben úgy határozott, részt vesz egy határokon átnyúló diákcsere programban. Miután a Tempus közalapítványhoz benyújtott pályázat sikeres elbírálás alá esett, még ugyanabban az évben Lisszabonban megkezdődött az érdemi munka  spanyol, lengyel, osztrák és magyar oktatási intézmények részvételével. Az első koordinátori értekezlet színhelye Valencia volt, azóta a diákok több csereüdülésen is részt vettek már.

Az évi rendes koordinátori értekezletre Valenciából, Szczeczinből és Andorfból érkeztek az iskolaigazgatók. A három éves programban részt vevő diákok az első évben hazájuk öt nevezetes képzőművészeti alkotását, következő évben híres zeneműveiket, végül pedig építészeti alkotásaikat mutatják be egymásnak. A projekt zárásaként pedig 50 műalkotásból álló kiállítást rendeznek egyidejűleg mind a négy városban.

 

Gubás Gabi Agora Szombathely