Novemberben a premiermozik közül Fonyó Gergely új vígjátéka, az Idegölő vonzotta országosan a legtöbb, hatezer nézőt, annak ellenére, hogy az alkotó előző munkáját, a Tibor vagyok hódítani akarok című bohózatot az előző évben mintegy 16 ezren látták.
A Belvárosi Savaria Filmszínházban is csökkent a látogatottság, ennek oka leginkább az, hogy a kulturális intézményt művészmozivá nyilvánították: idén január 1-jétől az 59 ország 664 tagjából álló, európai mozihálózat, az Europa Cinemas tagja.
Németh Sándor - igazgató, Belvárosi Savaria Filmszínház
"Az art mozik mérésénél nem mindig a látogatottság a legfontosabb, hiszen a film értéke szűk rétegnek szól, ez méri a mozinak az art-értékét."
Mivel előírás alapján vetítenek, ezért a populárisabb, több nézőt vonzó tekercsek később kerülnek műsorra, vagy esetleg kevesebb előadásszámban szerepelnek a kínálatban. Andy Wajna Szabadság, szerelem című szerzeménye viszont közel 4000 érdeklődőt csábított vizuális élményre. Várhatóan a már néhány napja játszott, Koltay Gábor: Horty - A kormányzó elnevezésű dokumentumfilmje is efféle sikert hoz.





























