Szigetiné Kiss Mónika - elnök, Szülői Munkaközösség
"Nekünk ne jelöljék meg a Dési-iskolát, hogy odavigyük a gyereket, úgy terelgetnek bennünket, mint a nyájat, nem értünk egyet, ezt aláírással fogjuk megtenni."
Az idén 111 éves intézményben nemrégiben több millió forintból cserélték ki a nyílászárókat, korszerűsítették a fűtést.
Szabadfiné Kocsis Ilona - igazgató, Szentkirályi Általános Iskola
"120 tanulónk van, 8 osztályban tanulnak, két napközis csoporttal dolgozunk, 20 dolgozója van az intézménynek."
A csökkenő tanulólétszám miatt több racionalizálási elképzelést is felvet a vitaanyag. Alternatívaként a szintén létszámgondokkal küszködő Dési Huber István Általános Iskolával történő összevonás is szerepel. Ez az intézkedés a dokumentum szerint évente 46 millió forint megtakarítást jelentene a városnak.
Dr. Czeglédy Csaba - alpolgármester
"Nem beszélnék bezárásról, hiszen vitaanyagot tett közzé az önkormányzat, a következő 2 és fél hónapban dől el, hogy az önkormányzati testület elé milyen döntés kerül."
A rendhagyó szülői értekezleten egyelőre csak annyit határoztak el a jelenlévők, hogy egy hét múlva meghívják Sági Józsefet, a városrész önkormányzati képviselőjét, hogy jogaikat az iskola megmaradása érdekében egyéb fórumon érvényesíthessék.





























