Hírek

Ipkovich György felszólalt a parlamentben

2006. november 14., 08:57
A kormány és az önkormányzatok együttműködését javasolta tegnap a parlament ülésén napirend előtti felszólalásában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Eszerint egy valódi garanciákkal is rendelkező egyeztető fórumon rendszeres párbeszédet folytathatnak majd az érintettek. A miniszterelnök arra is kitért, hogy a jövőben létrejöhet a fejlesztéspolitikai felügyelő tanács, amelybe valamennyi párt képviselőt delegálhat.

Az MSZP képviselőcsoportja erre a napra frakcióvezető-helyettessé választotta dr. Ipkovich Györgyöt. Szombathely polgármestere Gyurcsány Ferenc felvetésére úgy reagált: a térségi és a regionális fejlesztésekről eddig is egyeztettek az önkormányzatok, párthovatartozástól függetlenül. Üdvözölte ugyanakkor a javaslat időzítését, mert mint fogalmazott: az önkormányzatok épp most készítik fejlesztési és költségvetési programjaikat. Dr. Ipkovich György szerint közös érdek a fejlesztési politikát felügyelő szerv létrehozása is, mert az ciklusokon átnyúló tervekről határozhat majd.

A miniszterelnök november 22-ére egyeztetésre hívta az újjáalakuló regionális fejlesztési tanácsok elnökeit és a megyei jogú városok polgármestereit.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely