Hírek

Mi lesz veled, Savaria Szálló?

2006. november 15., 10:52
Talán kevesen gondolnák, de a Savaria Szálló, vagy ahogy a régiek ismerték Kovács Szálló, lassan-lassan betölti a 100. életévét. Most mégcsak éppen 90-en. Valamikor az I. világháború környékén építették a derék szombathelyiek, hogy a megfáradt utazó, ki messzi tájakról, talán éppen vonattal érkezve lép Savaria dicső múltú városának földjére, méltó helyen tudja álomrahajtani fejét.

Rögtön négy emeletesre építették. Biztos ami biztos, hiszen ki az a vállalkozó aki kételkedne az üzlet sikerében. 105 szoba állt a vendégek rendelkezésére, némelyik erkélyéből remek kilátás nyílt a szálló előtti térre. S miközben az épületben már lift gondoskodott arról, hogy a megfáradt utazónak egy lépéssel se kelljen többet megtennie, minden szobában ott volt már a vezetékes víz, ami akkor még igencsak különlegességnek számított, ja és persze a villany világítás.

Mondanom sem kell talán, ez is újonság volt akkoriban. Kovács Jakab sem kételkedett abban, ha egy üzlet beindul nincs megállás. Az impozáns, szecessiós stílusjegyeket magán viselő épület arra a helyre épült, a mai Széll Kálmán utca bejáratánál, ahová korábban a színházat tervezték a városatyák. Ám mivel ezt nem sikerült megvalósítani, inkább eladták a területet. Így került ide az a hatalmas és messziről is szemet gyönyörködtető építmény.

Hogy mi lesz a szálló sorsa? Eladják, vagy a városé marad? Megszűnik szálló lenni, más funkciót lát el a jövőben, vagy megmarad annak, ami.
A témáról ma este 18.30-as kezdettel a Beszéljük meg! című adásunkban beszélgetünk. Vendégeink: Harajka Róbert, az IGN ZRt. vezérigazgatója, dr. Czeglédy Csaba, Szombathely alpolgármestere, és Lakézi Gábor, a városüzemeltetési osztály vezetője. Küldje el véleményét SMS-ben az adás ideje alatt a 06/20-20-20-800-as telefonszámra.

Gubás Gabi Agora Szombathely