Hírek

Tisztelet Éhen Gyulának

2006. november 17., 14:02
95 éves az Éhen Gyula-lakótelep. Ez a különleges apropója annak a megemlékezésnek, amit pénteken délután tartanak a keleti városrészen. A város egykori első embere a helyi munkásság és kiemelten a vasutasság lakhatási nehézségeinek megoldása érdekében vágott bele a nagyszabású építkezés előkészítésébe, ami végül is az 1910-es években vállt valósággá. A telep lakói, a város jelenlegi vezetői, civil szervezetek emlékeznek meg a volt polgármesterről, és koszorúzzák meg Éhen Gyula szobrát.

A koszorúzással egybekötött ünnepi megemlékezést az  Éhen Gyula lakótelepen a névadó születésnapján tartják. 1855. november 22-én született a város egykori első embere, akit 1895-ben választottak meg polgármesterré. Olyan nagyszabású fejlesztések kötődnek a nevéhez mint a város közművesítése, csatornázása, ekkor kaptak szilárd burkolatot az utcák, villanyfényt a lakások.

A városvezető azonban szociális problémákra is kereste a megoldást. A munkásság számára egy lakótelep felépítésének gondolata foglalkoztatta, amire a keleti városrészen került sor. 1911-ben adták át az első házat, azaz éppen 95 évvel ezelőtt. Ezt követően még több mint félszáz házat építettek az ide települt vasút munkásoknak, akik villáknak nevezték ezeket a házakat. Éhen Gyula szobránál a város vezetői, civil szervezetek helyezik el koszorúikat.

Gubás Gabi Agora Szombathely