Hírek

Hétvégi programok

2006. november 17., 15:45
Ezen a hétvégén is főleg a gyerekek dúskálnak majd a programajánlatokban, de lesz rocky bajnokság és mesterfokú tornaverseny, újra összeül a Depeche Mode Klub, a Szent Márton-hét keretében előadást hallhatnak, lesz latin koncert, és moldvai táncház. Tessék választani!

A Gyermekek Háza ezúttal is gondoskodik a kicsik szombat délelőtti elfoglaltságáról, sőt egy családi programmal is készültek erre a hétvégére. 9-12 óráig a Kézműves Kuckó hagyományos foglalkozásán ékszert készíthetnek a gyerekek nemezelés módszerével, délután 15-18 óra között pedig igazi királyi játszóházba várják a családokat: lehet ékszereket, kelméket készíteni, királyi csemegéket sütni, ezen kívül különféle udvari bolondságok szórakoztatják a kicsiket, nagyokat.

A gyerekek vasárnap sem fognak unatkozni: a Mesebolt Bábszínház Mesemondó csodaverkli című darabját már biztosan sokan ismerik, aki még nem látta, délelőtt 10-kor megnézheti a bábszínház kamaratermében.

A Holle Anyó Színház ezen a hétvégén is bábelőadással kedveskedik a gyerekeknek. Szombaton 17 órától a Hamupipőkét láthatjátok a Savaria Plazában.

Igazán látványos versenynek ad otthont szombaton az MSH Rendezvényház. Itt kerül sor ugyanis 12 órától az Akrobatikus Rock and Roll Páros Magyar Bajnokságra. Pörgés, forgás, ugra-bugra ezerrel, mindez az igazi rocky ritmusra.

Mesterfokú Tornászbajnokság lesz hétvégén az Aréna Savariában. A magyar sztársportolókat felvonultató viadalon a szombathelyi Gombás Laurával is találkozhatunk. Csollány Szilveszter is vendégként érkezik. Pénteken és szombaton délután a bemelegítéssel kezdődik a megmérettetés 13 órától, vasárnap 9.30-tól indul a verseny.

Újra várja a rajongókat az OMK Depeche Mode Klubja. Filmvetítés és beszélgetés szombaton 22 órától.

Szent Márton-hét - "Hogyan restauráltam a Szent Márton temető szobrait" címmel tart előadást Módy Péter szobrász szombaton 17 órakor a Szent Márton plébánián.

A szombatra meghirdetett "Vas megyében születtem..." című vasi népzenei találkozó elmarad, a programra januárban kerül majd sor. Helyette szombaton 19 órakor Moldva Expressz koncerttel és táncházzal várják az érdeklődőket az MMIK-ban.

A Latin Spirit Trio koncertezik szombaton 19 órától az Egyhézmegyei Kollégiumban.

Szinte tavasziasan meleg kiránduló időre számíthatunk hétvégén, így két program között érdemes sétát tenni például a Parkerdőben, a Kámoni Arborétumban, vagy a Csónakázó-tó körül. Gyűjtsünk őszi leveleket, kortyoljunk forralt bort és élvezzük ki a szép időt. 

Gubás Gabi Agora Szombathely