A jobboldali frakciószövetség a tervezett szombathelyi fejlesztésekről szeretett volna eszmét cserélni, ám a baloldal képviseletében egyedül Czeglédy Csaba jelent meg, ő is csak az egyeztetés első húsz percében - mondta Marton Zsolt frakcióvezető. Az alpolgármester kijelentette: addig nem hajlandók közösen tanácskozni, míg az MDF és az Együtt Szombathelyért Egyesület meghívást nem kap a diskurzusra. Marton Zsolt hozzátette: sajnálják, hogy a kezdeményezés megbukott, de továbbra sem tesznek le a konszenzus kialakításának szándékáról.
Horváth Zsolt kijelentette: a szombathelyi politikában ma az egyik legnagyobb probléma a párbeszéd teljes hiánya. Ez a fórum arra lett volna jó, hogy a január végére elkészülő fejlesztési terv részleteit megvitassák, tájékozódjanak a szombathelyi beruházásokról, hiszen ezek közül egyelőre csak az Iseum átépítése ismert - tette hozzá a politikus.





























