Hírek

SZDSZ: irracionális és szakmailag megalapozatlan döntés

2006. december 07., 13:03
Új megyei alelnököt választott a Szabad Demokraták Szövetsége, emellett az országos tanácsba is új tisztségviselőt delegált a párt. A szombathelyi környezetvédelmi laboratórium megszüntetésével kapcsolatos SZDSZ-es álláspontot is ismertették a mai sajtótájékoztatón.

2007. márciusában tisztújítás lesz az SZDSZ-ben. A megyei választmány azonban már most a változtatás mellett döntött. Németh Kálmán megyei választmányi elnök elmondta: a politikai élettől visszavonuló Göde György helyett a párt a celldömölki Imre Józsefet választotta megyei alelnöknek, a körmendi Tompa Lászlót pedig az országos tanácsba delegálta. Az Abajkovics Péter lomondása óta másfél éve betöltetlen ügyvivői helyre Tóth Róbertet választották.

Varga Tamás városi ügyvivő az elmúlt hetek környezetvédelmi problémáit érintve elmondta: a szabad demokrata miniszter által vezetett környezetvédelmi tárca irracionális és szakmailag megalapozatlan döntést hozott, amikor a több milliárd forint költséggel megépített és felszerelt regionális környezetvédelmi laboratóriumot Győrbe költöztette. Az Őrségi Nemzeti Park átszervezése és a Rába-szennyezés ügyében a párt vezetése szintén magyarázatot vár a környezetvédelmi minisztertől.

Gubás Gabi Agora Szombathely