A kormány novemberi döntése értelmében az alanyi jogon járó távhőtámogatási rendszert a szociális alapon igényelhető támogatás váltja fel. Dr. Czeglédy Csaba alpolgármester elmondta: januártól nem emelkedik a távhőszolgáltatás alapára, de a díjkorrekció miatt sok fogyasztónak lényegesen többet kell majd fizetni a szolgáltatásért.
Németh Kálmán alpolgármester egy prezentációval illusztrálta a lehetséges változásokat. Eszerint a lakosságot jövedelem alapján 5 kategóriába sorolják, ebből 4 esetében támogatják a távhőszolgáltatás árát. A legalacsonyabb jövedelműek átlagosan 21%-al fizetnek majd kevesebbet januártól, viszont a legmagasabb jövedelmi sávba tartozók csak piaci áron vehetik igénybe a szolgáltatást. Ez esetükben átlagos fogyasztással számolva mintegy 60%-os áremelkedést jelent.
Németh Gábor, a Távhőszolgáltató Kft. igazgatója elmondta: a megváltozott támogatási rendszer miatt 550 millió forinttól esne el évente a cég, ezt pedig az önkormányzat nem tudja vállalni. A szakemberek kérik a fogyasztókat, hogy a címükre postázott kompenzáció igénylő űrlapot minél hamarabb küldjék vissza, akinek pedig a kitöltéshez segítségre van szüksége, az a Pálos Károly Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat szakembereit keresse fel.





























