Hírek

Szigorodó KRESZ-szabályok

2006. december 13., 11:28
"Magyarországon évek óta átlagosan 1300 ember veszti életét közúti balesetben. Sajnos nem javul a helyzet a könnyebb vagy súlyos sérülések esetében sem. Különösen sokkoló az a tény, hogy sok esetben gyermekek is áldozataivá válnak e baleseteknek. Közel 68 százalékuk gépjárműben utasként, több mint 23 százalékuk gyalogosként és majd 9 százalékuk kerékpárosként veszti életét.

A fenti számok mindenképp indokolttá teszik a KRESZ módosítását, amelyen a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériummal közösen dolgozik.

Tervezett módosítások többek között:
- lakott területen kívül az úttesten közlekedő vagy az úttesten tartózkodó gyalogosok számára - éjszaka és rossz látási viszonyok mellett - kötelezővé válik a fényvisszaverő mellény használata;
- éjszaka és rossz látási viszonyok mellett lakott területen kívül kerékpárral közlekedők részére szintén kötelezővé válik a fényvisszaverő mellény használata;
- járműveken minden gyermeket külön ülőhelyen kell elhelyezni, illetve kötelezővé kell tenni biztonsági gyermekülésben történő elhelyezésüket;
- a lakott területen kívüli forgalomban közlekedő autóbuszokban kötelezővé kell tenni az ülésekhez beszerelt biztonsági övek használatát,
- a csoportos gyermekszállítást végző iskolabuszok külső megjelölését, az ülésekhez biztonsági öv beszerelését és a biztonsági gyermekülés használatát kötelezővé kell tenni.

A gazdasági tárca a honlapján (www.gkm.gov.hu) a tervezett módosításokról szavazási lehetőséget biztosít a nagyközönség számára. A GKM nyitólapján heti rendszerességgel jelennek meg a KRESZ módosítandó pontjai, amelyekről voksolva fejezheti ki egyetértését vagy egyet nem értését az állampolgár."

Forrás: www.hirado.hu

 

Gubás Gabi Agora Szombathely