Hírek

A jövő technológiájáról

2006. december 13., 13:49
A jövőben használatos eszközökről szóló konferenciát rendezett ma a Savaria TISZK Kht. az infrastruktúra-fejlesztésben közreműködő helyi cégek képviselői és az oktatásban résztvevő iskolák tanárai számára. A rendezvényen a gépészet, a kereskedelem, a marketing, az üzletvitel, az elektronika és az informatika gyakorlati képzését szolgáló, csúcstechnológiával felszerelt laborok, tanműhelyek felszereléséhez jelölték ki a jelenlévők a berendezéseket.

A Térségi Integrált Szakképző Központ HEFOP-projektjének célja, hogy a munkaerőpiaci igényeknek megfelelően koordinálja az iskolai, gyakorlati szakképzéseket, elősegítse a szakemberhiány pótlását. A mai konferencián a közel 370 millió forintból megvalósuló eszközfejlesztéshez állították ki a helyi cégek gépeiket, berendezéseiket. 

Tóth Gergely - ügyvezető, Euroscope Tender Kft.
"Az eszközöket a gazdasági szereplők, a kht. és az érintett nyolc tagiskola szakmai vezetése döntötte el."

A szaknevelésben három vidéki intézmény mellett a szombathelyi Gépipari-, Savaria-, Puskás-, Orlay- és Horváth Boldizsár-iskolák vesznek részt. Ezeken a helyeken a szakmai alapozó oktatás történik.

Wagner András - ügyvezető, Savaria TISZK Kht.
"Hónapok óta dolgozunk azon, hogy megtudjuk: a környező gazdaság szereplői milyen szakképzéseket akarnak, ehhez milyen eszközök szükségesek."

Az élethosszig történő tanulást elősegítő, központi képzés otthona a Claudius Ipari Parkban található épület lesz, amelyet várhatóan február 25-én adnak át. Januárban a közbeszerzési pályázatot írják ki. Az eszközöket tavasszal szállítják, a próbaoktatás szeptemberben kezdődhet.

 

Gubás Gabi Agora Szombathely