A most már valóban hagyományosnak mondható kosárlabda gálát a Kelet-Nyugat
összecsapást tizenhetedik alkalommal rendezik meg. A sorozat annak idején Zalaegerszegről indult és eddig főként Budapesten rendezték, de néhány vidéki város is vendégül látta már a legjobbnak ítélt kosarasokból álló alkalmi válogatottakat. Az utóbbi hét évben Budapesten rendezték a gálát de igény volt rá, hogy újra a kosárlabda vidéki fellegváraiban találkozzanak a sportolók. A főszervezők két helyszín, Debrecen és Szombatheléy közül ez utóbbit választották. Igy a vasi megyeszékhely látja vendégül a résztvevőket.
Kucsera József - főszervező
"Mi úgy ítéljük meg, hogy ez a játék, a kosárlabda ünnepe. A játékosokról és a nézőkről szól, és bízunk benne, hogy majd a vezetési gondok is megoldódnak."
A nézők és a szurkolók szavazata alapján alakult ki a két együttes kezdő ötöse. Összesítve a legtöbb szavazatot Kálmán László a Falco Kc Szombathely kiválósága kapta. Több mint kilencezren szavaztak rá. A Nyugati válogatott kezdő ötösébe került még csapattársa DuJuan Wiley továbbá, a körmendi Fodor Gergely és Marquis Ledoux.
Ebben a csapatban lép pályára a székesfehérvári Bence Zoltán is. Érdekesség, hogy az ötödik helyen végzett Bence is több szavazatot kapott mint a Keleti válogatott első helyezettje a Szolnoki Olaj játékosa, Thomas Kelley. Az Aréna Savariában a sportgála 14 órakor kezdődik míg a Kelet-Nyugat összcsapásra 17 órakor kerül sor.





























