A meccs igazi pikantériáját azonban a két tavalyi körmendi közönségkedvenc, Archie és Lopatka visszatérése jelentette. A sérült amerikai irányító ugyan nem lépett pályára, de a lengyel center már a meccs elején ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta: szórta a kosarakat. Igaz, ezúttal már kecskeméti színekben.
13-7-tel kezdett a Körmend, de de ezután zsinórban 11 Univer pontot láthatott a publikum, köszönhetően a zónával kivédekezett támadásoknak és a sikeres 3 pontos dobásoknak. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, de leheletnyi különbséggel mindig a pirosak tartottak előrébb. A szünetig a két center, Lopatka és Grgat is 8 pontot szorgoskodott össze, igaz, ehhez a lengyelnek 12, míg a körmendi légiósnak csak 5 kísérletre volt szüksége.
A nagyszünetre 42-38-as vendégvezetéssel vonultak a csapatok. Amikor a második félidő elején az Univer 46-40-ra elhúzott, a közönség már ébresztőt reklamált. Meg is lett az eredménye a noszogatásnak, a fehérek pillanatok alatt 12 pontot szórtak. Ez talán túlzottan magbiztosság tette őket, mindenesetre az újra működésbe lépett kecskeméti zónavédekezéssel szemben tehetetlen volt a Körmend.
A záró 10 percre három pontos előnnyel forduló hazaiak ellen az Unives reményeit a végére feljavult Lopatka és a három pontos vonalról kiválóan tüzelő Soós Gábor tartotta életben, de ekkor már Celej és McClendon is elkapta a fonalat. Az utolsó percet öt pontos vendégelőnnyel kezdték a csapatok, de Trummer és Ledoux triplájával, valamint Ferencz 2+1-es kombinációjával 15 másodperccel a vége előtt egyenlített a házigazda. Az utolsó támadás azonban sikerült a vendégeknek, McClendon két másodperccel a vége előtt betalált, így meglepetésre a Kecskemét nyerte a mérkőzést 81-79-re.
A Kecskemét kezdő ötösének minden tagja 10 pont fölé jutott a meccsen, Lopatka és Celej 17, Soós 16 ponttal büntette a Körmendet. A hazaiaknál Ledoux 20 pontig jutott, Leslie 15, Ferencz és a pontosan dobó Grgat 14 egységen zárt.





























