Ez a szervezet tulajdonképen a kormány külső stratégiai, társadalmi tanácsadó testülete, és fő feladata, hogy a következő hét évben a Nemzeti Fejlesztési Terv megvalósulását kövesse. A tanács döntött arról is, hogy a régió 5 megyei jogú városa, a régiót alkotó 3 megye és maga a régió együtt, egy összehangolt tervezési folyamat keretében készíti el a 2007-2020 évekre vonatkozó területfejlesztési koncepcióit és a 2007-2013. évekre vonatkozó stratégiai programokat is.
A Nyugat-dunátúli régió közép- és hosszútávú terveiben a gazdasági versenyképesség fenntartásán túl nagy hangsúlyt kap a környezeti állapot javítása, a közlekedési, turisztikai lehetőségek fejlesztése. Az elkövetkezendő időszak feladata lesz, hogy a kistérségek, települések ehhez igazítsák a maguk fejlesztési terveit. A támogatás az operatív programokon keresztül érkezik majd, de kis változással.
Dr. Molnár Csaba - elnök, Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács
"A ROP végrehajtása akciótervekben történik. Ezek 2007 és 2008 között lesznek. olyan prioritások mint a közlekedés, gazdaságfejlesztés, turizmus."
Gondot okoz, hogy az unió csak májusban fogadja el a régió által kidolgozott operatív programot. Ezért most egy ideiglenes akciótervet fogadtak el, aminek köszönhetően már januárban lehet pályázatokat benyújtani. Igaz, csak olyan ágazatokban, mint például a városrehabilitáció, amelyet nagy valószínűséggel az unió el is fogad.





























