A Hermann Ottó Szakképző Iskola mellett csak füvesítésre vár a gyakorló terep, amit majd kora tavasszal végeznek el. Az öltöző épülete már megvan, ahol hamarosan elkezdődnek a belső átalakítási munkálatok. A jelek szerint az Akadémia finanszírozása is megoldottnak látszik.
Horváth Sándor
"Illés Béla és barátai a tervek szerint ötmillió forinttal járulnak hozzá a kezdetkor, valamint számítunk a Haladás Közalapítvány támogatására is."
A leendő diákok általános gimnáziumi képzésben részesülnek, mindennap foci edzésen vesznek részt. A város a novemberi közgyűlésen egyhangúlag kiállt az Akadémia szükségessége mellett.
A december 17-én tartott előzetes felmérésen több mint száz 14-15 éves ifjú jelent meg, nemcsak Vas megyéből, hanem az ország távolabbi vidékeiről, pl. Szegedről is. A tervek szerint januárban még két felmérőt tartanak, és csak azután választják ki a jelentkezők közül azt a húsz-huszonöt fiút, akik szeptemberben megkezdhetik tanulmányaikat a foci akadémián.





























