Hírek

Roham az okányirodában

2006. december 21., 13:45
Érzékelhetően megnövekedett az elmúlt másfél hónapban az okmányirodák forgalma. A november végén elfogadott gáz- és távhőtámogatási rendszer ugyanis az egy háztartásban élők száma alapján vehető igénybe. Ezért az elmúlt hetekben rengeteg ügyfél kért időpontot lakcímváltozás bejelentéssel kapcsolatban. Az egyéni vállalkozók szintén december végéig tehetnek eleget regisztrációs kötelezettségüknek.

A szombathelyi okmányiroda forgalma a szokotthoz képest ugyan nem nagyobb csütörtökön délben, de az itt dolgozók szerint egyértelműen érzékelhető az állampolgárok igyekezete. Az iroda körzetéhez tartozó ügyfelek igyekeznek kihasználni az év utolsó napjait, hiszen késedelem esetén januártól nem lesznek jogosultak a kompenzációra. Az iroda vezetője szerint az elmúlt hetekben mintegy a szokásoshoz képest mintegy 300-al többen jelentkeztek be lakcímváltoztatás ügyében. Ez mintegy 50%-os növekedést jelent.

Év végéig befejeződik a roham az okmányirodákban. Jelenleg már csak januárra lehet időpontot kapni, ráadásul a lakcímmel kapcsolatos ügyeket csak a lakhely szerint illetékes okmányirodában lehet intézni. Az egyéni vállalkozók már csak a jövő hét csütörtökön és pénteken regisztráltathatják magukat elektronikusan. Az ehhez szükséges bejelentést bármelyik okmányirodában elvégezhetik az érintettek. Érdemes sietni, mert az a vállalkozó, aki év végéig nem regisztráltatja magát, januárban félmillió forintos büntetésre számíthat.

Gubás Gabi Agora Szombathely