A bankok - kihasználva a helyzetet - a legkülönbözőbb hitelkonstrukciókkal állnak az ügyfelek rendelkezésére, akik az új évben hajlandók akár 15-20 ezer forintot is fizetni azért, hogy az évben egyszer kiadósan kiköltekezhessen.
Nézzük mit válaszolt az a kereken 130 látogató, aki szavazásunkra kattintott. Legtöbben - 68-an - azt mondták, idén nem tudnak annyi ajándékot vásárolni mint tavaly, 14-en feleltek úgy, hogy igyekeznek ugyanolyan feltételeket teremteni az ünnepléshez, mint az előző években. "A karácsony az karácsony, egy évben egyszer van, most is megadom a módját" - erre 8-an voksoltak. Áruhitelt a válaszok alapján senki nem vesz fel a bevásárláshoz. 5-en azt mondták, hogy idén még karácsonyfájuk sem lesz. 35 szavazónak nincsenek anyagi gondjai, idén is drága és szép karácsonyuk lesz.
Kinek így, kinek úgy telik majd a karácsony, mindenkinek boldog ünnepeket kívánnak a Szombathelyi Televízió online szerkesztőségének munkatársai. Következő szavazásunkon az új évvel kapcsolatban nyilváníthatjak véleményt. Mi várnak 2007-től, milyen lesz az új év. Kattintsanak ránk!





























