A művészeti iskola területén két üzemben zajlott a feltárás. 2006 kora tavaszán és nyarán összesen 110 római, az I-II. századra keltezhető sír került elő, melyek nagy része hamvasztásos, urnás temetkezés volt. Az emberi hamvak mellett tárgyleleteket is találtak a régészek, jellemzően kerámiaedények, bronzpénzek, mécsesek, tűk bukkantak elő. Talán a legérdekesebb lelet az a két, gladiátort ábrázoló csontnyelű bicska, melyek egy II. századra keltezhető sír leleteiként kerültek felszínre, teljesen ép állapotban. Magyarországról nem ismerünk hasonló leletet, Európából is csak keveset.
Kiss Péter - régész
"Az egyik egy murmilló harcost ábrázol pajzzsal, sisakkal, a másik az ún. tracs, vagyis egy trák harcos, neki kisméretű pajzs és egy sica nevű tőr alkotta a fegyverzetét."
A bicska nyitható volt, hasonlóan a mai zsebkéshez. A vaspengét a faragott harcos hátába hajtották vissza. Pajzsukon egy-egy latin név olvasható: Pardu és Senili. Ezek önálló jelentéssel is bírtak: a pardus leopárdot, a senilis öreges embert jelent. A figurák fegyverzete teljesen hiteles, ráadásul a két gladiátor valóban harcospárt alkotott egykor az aréna küzdőterén is. A két bicskát, és az ásatás többi leletét egy februárban nyíló kamarakiállításon tekintheti meg a nagyközönség.





























