Hírek

Vastaps és ráadás a Művészetek Palotájában

2007. január 09., 08:33
A Szombathelyi Szimfonikus Zenekar elsöprő sikerrel nyitotta meg a Magyar Szimfonikus Körkép 2007-es sorozatát. A budapesti koncerten több mint 1000 ember előtt vendégszerepelt Alpaslan Ertüngealp vezetésével a szombathelyi társulat, akik a közönség és a szakma elismerését is kivívták szombat esti produkciójukkal.

Alpaslan Ertüngealp, a szimfonikusok művészeti vezetője azt üzente a hétvégi hangverseny műsorával, hogy nincsenek határok, sem földrajzilag, sem a zenében. Az üzenet befogadást nyert, több mint ezer fős közönség előtt hangzottak fel Kodály, Suchon, Tihanyi és Stravinsky művei.

A szépséges cseh szoprán, Katerina Hebelkova csodálatos hangjával és emocionális előadásmódjával lenyűgözte a Nemzeti Hangversenyterem hallgatóságát. Alpaslan Ertüngealp kitűnő vezényletével a zenekar is csúcsformában muzsikált, számos szakmabeli véleménye szerint kicserélődött a zenekar a tavalyi fellépés óta.

A koncert végén hatalmas taps fogadta a művészeket, akik ráadásként megismételték Stravinsky Tűzmadár című remekművének zárását. A közönség soraiban a hűséges szombathelyi, valamint a fővárosi publikumon kívül Kőszegről is érkezett egy csoport, akik a hangverseny előtt idegenvezető közreműködésével megcsodálhatták a Művészetek Palotája épületegyüttesét.

A Szombathelyi Szimfonikus Zenekar koncertjét január 10-én teljes egészében közvetíti a Bartók Rádió, a hangversenyről készült DVD pedig látható lesz a zenekar megújuló honlapján. A Szombathelyi Televízióban hamarosan egy harminc perces dokumentumfilm formájában nyerhetnek bepillantást a nézők a budapesti vendégszereplésről.

Molnár Attila

Gubás Gabi Agora Szombathely