A hét régióban összesen több, mint 16 ezer aktív, illetve 19 ezer krónikus betegellátás számára kialakított kórházi ágyon osztozhatnak az intézmények. Dr. Horváth Boldizsár, a Markusovszky Kórház igazgatóhelyettese Híradónknak elmondta: a most megjelent tervezet semmi újat nem hozott az eddigiekhez képest. A kórház még az ősszel nyert nagyobb összeget ágyszámleépítésre. Az elmúlt hetekben a város vezetése többször fejezte ki értetlenségét a lépéssel kapcsolatban. Mivel a kórház betegeinek 60%-a szombathelyi, ezért a tervezett összevonások nehéz helyzetbe hozhatnák a várost.
A hétfő éjszaka nyilvánosságra hozott előterjesztésről a regionális egészségügyi tanácsok 20 napon belül döntenek. Arról is a testületek határoznak, hogy hány helyen szüntetik meg az aktív ellátást. A döntést minden fenntartónak el kell fogadnia. Ennek híján az egészségügyi miniszter dönt. Az átszervezés miatt országosan valamivel kevesebb, mint 9000 kórházi ággyal lesz kevesebb. Összességében az aktív ellátást biztosító helyek száma csökken, míg a krónikus ellátást biztosítóké nő.
A celldömölki kórház aktív ágyainak számáról a Regionális Tanács dönt, csak úgy, mint a sárvári intzémény esetében. Celldömölkön 185 krónikus ágyat javasol a minisztérium, ebből 90-et krónikus ellátásra, 80-at rehabilitációra, 15-öt ápolásra használhatnak.
A körmendi kórház részére 82 aktív ágyat javasol a szaktárca. Ebből a belgyógyászat 41-et, a sebészet 25-öt, a szülészet 16 ágyat kaphatna. Krónikus ellátásra és rehabilitációra a kórház 90 ágyat fordíthatna.
Sárváron 201 krónikus ágyat javasol a minisztériumi jelentés, az aktív ágyakról a Regionális Tanács dönt. Szentgotthárdon továbbra is a rehabilitáció marad a fő profil, 130 javasolt ággyal.
A térség súlyponti intézménye a Vas Megyei Markusovszky Kórház lesz. Itt 150 aktív ágyat építettek le, legtöbbet (26-ot) a sebészeti osztályról, a szülészeti és gyermekosztályról 20-20-at. A kórház garantáltan 820 aktív ágyat kap (belgyógyászat 184, sebészet 95, traumatológia 50, szülészet-nőgyógyászat 40, csecsemő- és gyermekosztály 65, fül-orr-gégészet 20, szemészet 20, bőr- és nemibeteg ellátás 20, ideggyógyászat 50, ortopédia 20, urológia 24, onkológia és onkoradiológia 71, szájsebészet 15, reumatológia 20, intenzív 20, fertőző 20, SBO 13, pszichiátria 30, tüdőgyógyászat 43), és 344 krónikus ággyal rendelkezhet.





























