Eszerint, bizonyos bűncselekményeknél, ha az elkövető bocsánatot kér az áldozattól vagy a sértettől, és közös megállapodásuk alapján kártalanítja is őt, akkor részben vagy egészben mentesülhet a büntető eljárás alól.
Az új jogintézmény idei bevezetésével Magyarország az Európai Uniós kötelezettségének tesz eleget. A büntetőügyekben alkalmazható közvetítői tevékenység segíti a sértett és az elkövető között kialakult konfliktus rendezését.
A közvetítői eljárás olyan alternatív lehetőség, amely a 3 illetve 5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható személy-, illetve vagyon elleni, és közlekedési bűncselekmények esetén hatékonyabbá teszi a sértett kárának megtérülését.
Dr. Simon József - főügyész-helyettes, Vas Megyei Főügyészség
"Nem lehet különös visszaesővel, többszörös visszaesővel szemben alkalmazni, ha bűnszervezetben követte el a bűncselekményt, ha halált okozott, vagy vádemelés elhalasztása, esetleg próbára bocsátás hatálya alatt követte el az újabb cselekményt."
Az új eljárás bevezetésétől a bíróságok leterheltségének, a börtönök kihasználtságának csökkenését várják. Gyorsul az igazságszolgáltatás és ez költségmegtakarítást is eredményez. Ausztriában például évente közel 9000 esetben alkalmazzák a mediációt.
Dr. Krecskó Erika - igazgató, Vas Megyei Igazságügyi Hivatal
"Folyamatosan emelkedő ügyszámra számítunk. Ebben az évben kb. 5-700 üggyel számolunk, természetesen ennek arányos része lenne, ami Vas megyét érintené."
A közvetítő független a bíróságtól és az ügyészségtől is. Pártatlanul segíti a feleket a megegyezésben. Vas megyében ezt a feladatot az Igazságügyi Hivatal Pártfogói Szolgálatának egyik munkatársa látja el. A büntetőügyi kollégiumvezető néhány elméleti problémát is felvetett a sajtótájékoztatón: például az arányosság és a jogbiztonság kérdését, valamint az ártatlanság vélelmét.





























