Hírek

Kevesebb lesz a támogatás

2007. január 10., 12:28
2008-tól a minisztérium visszaminősíti az emelt szintű elhelyezést nyújtó szociális intézményeket, idősotthonokat. A kormány ugyanis a benntlakásos intézmények számára is rászorultság alapján akarja a finanszírozást biztosítani, nem pedig a szolgáltatás minősége alapján. Ez a döntés elsősorban az alapítványi illetve magánkézben működő otthonokat érinti.

Kevesebb pénzt kapnak az állami fenntartású intézmények is. Az elmúlt évhez képest például idén a Vas megyei intézetek összesen 28 millió forinttal kapnak kevesebbet mint 2006-ban. Pedig a kihasználtság mindenhol magas, és jelentkező is lenne bőven a megüresedő helyekre. 

A Körmendi úti Idősek Otthonában jelenleg 16-an laknak. Ezzel ki is töltik a maximális létszámot. Sokan szeretnének ide bekerülni, de az evangélikus egyház nem tervezi a ház bővítését, sem a férőhelyek emelését. Az állami finanszírozás ugyanis évről évre csökken.

A férőhelyek számának emelését a szakminisztériumtól kell kérni, legalább egy évvel korábban. A Gagarin úti Otthonban sem tervezik a férőhelyek számának emelését. Itt 155-en laknak, de várakozókból nincs hiány.

 

Gubás Gabi Agora Szombathely