Hírek

Telt ház az idősotthonokban

2007. január 11., 09:28
Vas megyében is nagyon sokan várnak arra, hogy bejussanak idősotthonokba. A minisztérium 2008-tól átminősíti a jelenleg emelt szintű elhelyezést nyújtó szociális intézményeket, és a továbbiakban rászorultság alapján finanszírozza az ellátást. Ez a döntés most elsősorban az alapítványi, illetve a magánkézben működő otthonokat érinti, de kevesebb pénzt kapnak az állami fenntartású intézmények is. A Vas megyei intézmények összesen 28 millió forinttal kapnak kevesebbet mint 2006-ban.

A Körmendi úti Thúroczy Otthonban jelenleg huszonnyolcan laknak, ezzel majdnem maximálisan kihasználják a férőhelyeket. Ennél majd háromszor többen, nyolcvanan várnak arra, hogy ide bekerüljenek. Az evangélikus egyház azonban nincs könnyű helyzetben, ugyanis az állami normatív támogatás évről évre csökken. 2007-ben újabb 40 ezer forinttal személyenként.

Gregersen-Labossa György, evangélikus lelkész: "Az ellátás színvonalában komoly problémák mutatkoznak például máig nincs tusztázva, ki fizeti az ágydíjat, a vizitdíjat, ezek nincsenek beépítve a költségvetésbe. Ugyanakkor a nyugdíjak is alacsonyak, nem lehet a térítési díjakat emelni, mert nem tudják az emberek kifizetni."

Vas megyében hét megyei fenntartású idősotthon működik. Ezek egyike a Gagarin úti Szociális Intézet, ahol jelenleg százötvenen  laknak. Várakozókból nincs hiány, de bármilyen fejlesztés, bővítés csak hosszútávon elképzelhető.

Fekete Árpád, igazgató - Vas Megyei Szakosított Szociális Intézet: " A z intézményünk nagyságával azonos jelen pillanatban a várakozók száma, ezek fele sürgősséggel várakozik."

Nem állami fenntartású, magasabb szintű ellátást nyújtó otthon működik Vas megyében is. A szaktárca ezeknek a támogatását csökkenti, éa az ún. irányított területi kiegyenlítési rendszer létrehozásával átalakítja működésüket.

Horváthné Stukics Erzsébet, elnök - Vas Megyei Közgyűlés Egészségügy és Szociális Bizottsága: "Így a megfelelő finanszírozást is tudják biztosítani, a tárgyi és szakmai feltéeleket is, valamint az egyenlő hozzáférés lehetősége is mindenkinek egyenlően biztosított lenne."

A Gagarin úti intézményben 1.3 millió forintba kerül egy ember éves ellátása. Az állami normatíva mostani csökkenétével mintegy félmillió forint hiányzik majd fejenként. Bár a lakók itt fizetnek hozzájárulást, de így is szükség van a megyei önkormányzat 25-30%-os kiegészítésére is.

 

Gubás Gabi Agora Szombathely