1975 óta a szombathelyi zenei élet középpontja az egykori zsinagóga impozáns épülete, a Bartók Terem. A műemléki épületben található az ország egyik legjobb akusztikájú hangversenyterme, a ház a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar otthona is. A bő harminc év alatt korszerűsödött a fűtés, a tetőszerkezet, nőtt a színpad mérete, ám ennél komolyabb felújítás nem történt.
2006-ban, a Bartók-év apropóján pályázott közösen a megyei és a városi önkormányzat címzett támogatásra, amelyet - mint a hagyományápoló Bartók Szemináriumot rendező település - meg is nyert. A 448 millió forintos beruházásból 60 millió forint az önerő.
Lakézi Gábor - osztályvezető, Polgármesteri Hivatal, városfejlesztési osztály
"Négy ajánlattevőből választottuk ki közbeszerzési eljárással a nyertes veszprémi céget, amely hétfőn a hangversenyterem felújításával kezdi meg a munkát."
A koncertterem elkészülésének határideje augusztus 15. A külső homlokzat nem változik, hiszen a zsinagóga a mostani látvánnyal része a városképnek. Belül viszont a régi lépcsőház jócskán megváltozik, működik majd lift, megoldható lesz az akadálymentesített közlekedés. A zenészek saját öltözőt, gyakorló és tároló helyiségeket kapnak, lent egy 40-60 fős kamaratermet is kialakítanak.





























