Az MSZP Szombathelyi elnökségének az elnökkel és a két alelnökkel együtt tizenhárom tagja van. A tisztségében megerősített alelnök, Nemény András elmondta: eddig a 40-es, 50-es krorosztály hiányzott a vezetőségből. Most pótolták ezt. Ugyanakkor meghatározták a legfontosabb irányvonalat.
Dr. Nemény András - alelnök, MSZP Szombathelyi Szervezet
"Az MSZP szombathelyi szervezetének legfontosabb feladata az elkövetkező időszakban az önkormányzati fejlesztéssel kapcsolatos feladatok elősegítése."
Az MSZP a hét végén tartja megyei tisztújító küldöttgyűlését, ahová a szombathelyi szervezet delegálja a legtöbb küldöttet, hiszen 240 fős párttagságával a megye legnagyobb helyi szervezete.





























