A rapsicokat két vadász fülelte le, majd hosszas autós üldözés után a rendőrök kapták el a még véres kezű és ruhájú bűnözőket. A bíróság egyiküket előzetes letartóztatásba helyezte csütörtökön, a másik pedig nem hagyhatja el lakhelyét.
Hétfőn este két vadász az újperinti erdőben lövést hallott. A hang irányába haladva egy kizsigerelt, vemhes szarvas tetemére bukkantak. Nem sokat kellett a bokrokba rejtőzve várniuk, megérkeztek a vadorzók is, és darabolni kezdték az állatot. A vadászok el akarták kapni őket. Hosszas autós üldözés következett a erdőben, de a két rapsic egérutat nyert. Nem sokkal később viszont az időközben értesített rendőrök a Söptei úton elkapták a két orvvadászt, apát és fiát.
Mészáros Csaba - r.alezredes, bűnügyi osztályvezető, Szombathelyi Rendőrkapitányság
"Menekülés közben az elkövetők hazatelefonáltak, értesítették a hozzátartozókat. Ők azonnal összecsomagolták a bizonyítékként szolgáló tárgyakat és egy ismerősük lakására szállították."
135 trófea, köztük - a vadászati szakértő szerint - több ritka és nagy értékű agancs, valamint két vadászfegyver, több doboz lőszer - ezeket foglalták le a nyomozók az elkövetők gencsapáti házában, és az ismerősüknél.
Hollósi Gábor - r.alezredes, a Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetője
"A kollégáim éberségét dicséri, hogy sikerült a házkuttás során egy digitális fényképezőgépet fellelni, ami több száz fényképfelvétellel bizonyítja a folytatólagosságot, ill. az állankínzási módokat, ami egyébként nem derült volna ki."
A fotók tanúsága szerint az elkövők előszeretettel büszkélkedtek zsákmányukkal. Nem menekülhetett előlük sem a fiatal, sem a vemhes állat. A család tagjai munkanélküliek, és kutyatenyésztéssel foglalkoznak. Arra is fény derült, hogy macskákat és rókákat élve vetettek kutyáik elé, és az állatok haláltusáját rögzítették.
Az 58 éves apa, és 28 éves büntetett előéletű fia ellen lőszerrel és lőfegyverrel való visszaélés, üzletszerűen elkövetett lopás és állatkínzás miatt indult eljárás.





























