Hírek

Jutalmat kaptak a rendőröket segítő vadászok

2007. január 23., 15:26
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság ma megjutalmazta azt a két vadászt, akik a múlt héten aktívan közreműködtek a közel 30 milliós kárt okozó vadorzók kézrekerítésében. A Vas Megyei Vadászkamara pedig két rendőrnek mondott személyesen köszönetet azért, hogy segítettek felgöngyölíteni a valószínűleg már évek óta tartó vadlopásokat.

Dr. Orbán Péter elmondta, hogy a rendőrség és a vadászkamara között már 1999. óta szoros az együttműködés. Január 16-án egy hivatásos és egy sportvadász segítségével az utóbbi évtizedek legnagyobb értékre elkövetett bűncselekményét derítette fel a szombathelyi rendőrség. A két vadász éjszaka egy lövést hallott a jáki erdőben. A helyszínre sietve egy vemhes szavastehén tetemét találták.

Iszak Rajmund Miklós - hivatásos vadász
"10 perc elteltével érkeztek a vadhoz. Az egyik álló helyzetben fogta az állat lábát, a másik pedig megkezdte a vad zsigerelését. Ezt mi végig távcsővel követtük."

Elvinni azonban már nem tudták zsákmányukat a rapsicok, mert a vadászok közbeléptek és egy igazi autós üldözés közben bediktálták a rendőrségnek az elkövetők autójának típusát és rendszámát.

Őri Tamás - r.főrözsőrmester, Szombathelyi Rendőrkapitányság
"Megállítottuk, az autó hátulja véres volt, a jármű átvizsgálása után bizonyos orvvadászathoz szükséges tárgyak kerültek elő a gépkocsiból."

A házkutatás során kiderült, a gencsapáti elkövetők, apa és fia rendszeresen üzletszerűen lopták a vadat a város környéki erdőkből, amelyeket engedély nélküli fegyverekkel lőttek ki. Az élve befogott állatokat pedig kutyáikkal tépették szét, ezért állatkínzással is gyanúsítják őket. A vadászok elmondták, hogy valószínűleg mások is dézsmálják illegálisan a vadállományt, ezért fokozott ellenőrzéseket tartanak.

Kegyetlen orvvadászokat fogtak el 

Gubás Gabi Agora Szombathely