Hírek

Eszközfejlesztés amerikai támogatással

2007. január 24., 09:23
Félmillió dollárt kapnak a hazai civil szervezetek informatikai, azaz a digitális írástudásuk fejlesztésére a Microsofttól – a három éves projekt első részletéről szóló csekket kedden adta át a cég képviselője a Civil Szolgáltató Központnak Budapesten.

Olyan hálózatot kerestek a „Korlátlan lehetőségek” elnevezésű program megvalósításához, amely képes Magyarország civil szféráját felölelni, így a Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium a CISZOK-ot javasolta.

Várhatóan áprilistól indulhat a civilek digitális írástudásának fejlesztésére szolgáló program. Évi 130 ezer dollár jut majd el a minden megyében működő civil szolgáltató központokhoz. Vas megyében ebből a pénzből évi egymillió forintot fordítanak majd eszközbeszerzésre, és további kettőt pedig folyamatos tréningek tartására a civil szervezetek tagjainak.

Olyan eszközparkot akarnak a 10 ingyenes szoftvercsomagot is tartalmazó amerikai támogatásból kialakítani, amely segítségével a civilek elektronikusan is bonyolíthatják ügyeiket. A CISZOK trénerei a megye bármely pontján a helyszínen képezik a civil érdeklődőket.

 

Gubás Gabi Agora Szombathely