A statisztikai hivatal adataiból kiderül, hogy kissé emelkedett az élve születések száma és jelentős mértékben csökkent a halálozásoké 2006-ban. A legtöbb gyermek évek óta a tavaszi, nyári hónapokban születik, míg az őszi, téli hónapkban halnak meg többen.
Az első háromnegyed éves jelentés szerint 1 701 gyermek látta meg a napvilágot és 2 526-an hunytak el. A természetes fogyásból adódóan az országoshoz hasonlóan megyénkben is egyötödével mérséklődött a népességfogyás üteme.
Szombathelyen is hasonló tendenciát mutatnak az adatok. Igaz, itt a korábbi évekhez képest csökkent a születések száma is. Tavaly, az eddigi adatok szerint 547 gyerek jött a világra, majdnem kétszázzal kevesebb mint a korábbi években. Ugyanakkor kevesebben is haltak meg, 681-en. A népességfogyás üteme kissé lelassult.





























