Hírek

Csütörtökön közgyűlés

2007. január 24., 12:58
Január 25-én, csütörtökön 9 órai kezdettel ülésezik Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése, amelyet televíziónk ezúttal is élő adásban közvetít. A napirend előtti felszólalások után a nyilvános ülés a város 2006. évi költségvetési rendeletének módosításával kezdődik.


A költségvetési rendelet módosítását a központi támogatásokból, a működési és fejlesztési bevételekből származó többletbevételek, az eddigi közgyűlési döntések végrehajtása és az intézmények által benyújtott kérelmek indokolják. Az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatát azért kell módosítani, mivel a bizottságok munkája csak plusz egy fő alkalmazásával valósulhat meg.

A képviselők tárgyalnak a 2006 januárjában elfogadott távhőszolgáltatásról szóló törvény által megalkotott helyi rendeletről, többek között azért mivel megoldást kell találni a mérőórával nem rendelkező fogyasztók esetében az elszámolás mikéntjére és az alkotmánybírósági kifogás megoldására. Kidolgoznának egy olyan új támogatási formát is, amely a távfűtéses lakásban élők lakásfenntartását az állami kompenzáción túl segítené.

Megvitatja a közgyűlés a Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft., illetve a Claudius Ipari és Innovációs Park Kft. ügyvezetői feladatainak ellátására kiírandó pályázatot.

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata olyan kedvezményeket, támogatásokat, alanyi jogon járó juttatásokat kíván bevezetni a város állandó lakcímmel rendelkező lakosai számára, mint a bébi-kötvény, az alanyi jogon járó angol nyelvoktatás, illetve a Szombathely-kártya kiadása. Ez utóbbival többek között közművelődési, kulturális, és sportintézményekbe lehetne kedvezőbb árú belépést biztosítani.

Szerepel a napirendi pontok között Szombathely és agglomerációjának területfejlesztési programja, illetve a város 2007 és 2013 közötti időszakára vonatkozó fejlesztési nagyprojekt-tervezetek elfogadása.

Tárgyalja a közgyűlés a bérlakásigények megoldására kidolgozott javaslatot, és az önkormányzati médiumok jövőbeni működtetésének lehetőségeit, így a Savaria Médiacentrum Lapkiadó Kht. jogutód nélküli megszüntetését, közbeszerzési eljárás megindítását, a lap további megjelenésére vonatkozó elvárásokat. Ezen kívül mérlegeli a közgyűlés az MTV regionális stúdiójának Szombathelyre költözését.
Megvitatják a képviselők az iskolatej program folytatását a helyi általános iskolákban, új műfüves labdarúgópálya létesítési programhoz való csatlakozást, illetve a Magyar Állam tulajdonában lévő egyes szombathelyi ingatlanok ingyenes önkormányzati tulajdonba vételének kezdeményezését.

Gubás Gabi Agora Szombathely